Megállíthatatlanul tör előre a Revolut Bank: újabb országban vezetik be
A Revolut hiteltermékeket és hitelkártyákat fog kínálni az ír ügyfeleinek, kihasználva a KBC és az Ulster Bank kivonulását a piacról.
A Revolut hiteltermékeket és hitelkártyákat fog kínálni az ír ügyfeleinek, kihasználva a KBC és az Ulster Bank kivonulását a piacról.
Mivel hamarabb érheti el inflációs célját az Európai Központi Bank, ezért jócskán megváltoztatták eddigi kamatemelési előrejelzésüket a Deutsche Bank (DB) elemzői és akár már idén decembertől 25 bázispontos emelést várnak, miközben eddig 2023 végére várták a legelső, jelzésértékű 10 bázispontos szigorítást.
Szokatlanul nagy volt a megosztottság az Európai Központi Bank Kormányzótanácsában a tavaly december 16-i kamatdöntő ülésen arról, hogy az infláció durva megugrása mennyire lesz tartós jelenség és a monetáris politikai időhorizonton biztosan vissza fog-e térni a pénzromlás üteme a jegybank 2%-os céljához, vagy sem, éppen ezért nyitva kell tartani minden lehetőséget a monetáris politika korrekciójára – derült ki a jegybank kamatdöntési jegyzőkönyvéből.
Az évtizedek óta nem látott energiaár-robbanás könnyen lehet, hogy most nem átmeneti lesz, hanem tartós, mert például a klímavédelmi célú nagy zöld átállás tartósan magas energiaárakhoz és így tartósan felfelé mutató inflációs kockázatokhoz is vezethet, így a jegybanki politikának is lehet, hogy másként kell reagálnia, mint eddig gondoltuk – mutatott rá a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank igazgatóságának német tagja a klímavédelemről és a pénzügyi rendszerről rendezett hétvégi panelbeszélgetésen. Isabel Schnabel két forgatókönyvet is felvázolt, amikor lehet, hogy az EKB-nak fel kell adnia azt a stratégiáját, amit eddig folytatott, nevezeten azt, hogy egyelőre még mindig próbál átnézni az inflációs megugráson azon feltételezés miatt, hogy úgyis lecseng az azt fűtő jelenség, az energiaárak ugrása.
Ma 20 éve, hogy fizikai formában is megjelent az euró 12 tagállamban, azaz bőven nagykorú pénzről beszélhetünk már, amely számos gyermekbetegségen átesett időközben.
Érdekes gyűjtést tett közzé a Bloomberg friss cikkében, e szerint hiába van már 20 éve velünk az euró, rengeteg olyan pénz van még európai háztartásokban, amelyekkel már nem is lehet fizetni.
A Fed a legfelsőbb szinten ismerte el, hogy a jelenlegi magas inflációt nem szabad többé átmenetinek nevezni, az Európai Központi Bank tisztviselői szinte még aznap reagáltak: ők továbbra is úgy gondolják, hogy az infláció átmeneti.
Az inflációs nyomás már lépésre késztette a Fedet. Az amerikai jegybank elkezdte kivezetni a gigantikus eszközvásárlási programot, és már jövőre kamatot emelhet. Az sem lenne meglepő, ha még idén felgyorsítaná az eszközvásárlási program kivezetését. Nem a Fed volt az egyedüli: a Bank of England is kamatemelést vetít előre, a mi régiónkban pedig egészen markáns kamatemeléseket látunk. Ezzel szemben az EKB azt tervezi, hogy a márciusban kifutó eszközvásárlási programja helyére új programot alkosson, és tartósan jelen legyen a kötvénypiacon. A kamatemelési várakozásokat pedig agresszívan igyekszik letörni az jegybank. Az EKB és a Fed eltérő álláspontja látványosan érződik a devizapiacon, és a divergencia a forint kilátásait is rontja. Pedig nem sok esély van az EKB fordulatára, holott az inflációs nyomás tovább erősödik. De miért evez a széllel szembe a jegybank? A válasz az infláció és a növekedés eltérő szerkezetében keresendő.
Az Európai Központi bank elfogadott egy új felügyeleti keretrendszert a digitális fizetésekre vonatkozóan, ami magába foglalja a stablecoinok és más kriptoeszközök szigorúbb ellenőrzését is.
Az Európai Központi Bank jövő év szeptemberében teljesen leállhat az eszközvásárlásokkal, ha az infláció visszatér a jegybanki célszint környékére - mondta Robert Holzman, a jegybank Kormányzótanácsának tagja.
Szigorítaná az eddig gyengén szabályozott banki fióktelepek szabályozását az EU az unión kívüli bankok esetében, felhatalmazva a pénzügyi felügyeleteket arra, hogy megköveteljék, leánybankokká alakítsák át EU-n belüli tevékenységüket, hogy így erősebben felügyelhessék őket.
Az Európai Központi Bank ma közzétette szeptemberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, amelyben a kamatdöntő ülés utáni közleményhez képest felsejlik némi aggodalom a magas infláció miatt. Az ING Bank elemzői emiatt arra számítanak, hogy a tapering gyorsabb lehet, mint ahogy azt a piac árazza.
A kriptovaluták akár párhuzamosan is működhetnek a központi bank által szabályozott digitális valutákkal, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS - Bank for International Settlements) csütörtöki jelentése szerint. A központi bankok a szabályozott digitális fizetőeszközök bevezetésében a kereskedelmi banki rendszerre és más pénzügyi intézetekre támaszkodnának, hogy azok közvetítőként fellépve, hitelezzenek és ügyeljenek a pénzügyi stabilitásra.
Átmenetinek tartja az euróövezeti infláció számos hajtóerejét az Európai Központi Bank (EKB) elnöke Christine Lagarde, és véleménye szerint ezek a rendkívüli hatások jövőre már el fognak csitulni.
Közzétette az Európai Központi Bank a kamatdöntő ülése utáni közleményt, és a várakozásoknak megfelelően a jegybank csökkenti az állampapírok vásárlását a negyedik negyedévben. Ez ugyanakkor nem tekinthető tapernek, csak kiigazításnak, a PEPP kivezetéséről bővebben a decemberi ülés után kaphatunk információt. A kamatdöntő ülés után Christine Lagarde jegybankelnök elmondta, hogy az erős kilábalással az eurózóna gazdasága még idén eléri a válság előtti szintet. Az inflációról azt mondta, hogy a következő hónapokban tovább növekedhet, de az átmeneti hatások a következő évre kifutnak, és a mostani áremelkedés "erősen átmeneti" jelenség. Friss GDP-prognózist és inflációs előrejelzést is közzétett a jegybank - mindkettőt felfelé módosította 2021-re.
Jelentősen romlott az üzleti hangulat az autóipar németországi szereplőinek körében az alapanyagok, főleg a mikorcsipek hiánya miatt - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
Megállapodtak az Európai Központi Bank döntéshozói, hogy két százalékra módosítják a jegybank hivatalos inflációs célját az eddigi „két százalékot közelítő, de el nem érő” célról és a szimmetrikussá tett cél kapcsán átmenetileg tolerálják az infláció túlszaladását is a célszámon – tudta meg a Bloomberg a csütörtökön bejelentendő egyik fontos döntést.
Túl nagy kockázatot vállalnak a bankok a nagy tőkeáttételes hitelügyletek és részvények derivatív piacán, ennek következtében magasabb tőkekövetelményekre számíthatnak a felügyelet részéről – figyelmeztetett Andrea Enria, az Európai Központi Bank bankfelügyeleti vezetője.
A koronavírus-válság által okozott súlyos gazdasági megrázkódtatás enyhítésétől kezdve a költségvetési politika koordinációján át a bankunió hiányzó láncszeméig és a digitális euró bevezetéséig számos igen fontos gazdaságpolitikai témában tartott az elmúlt években lényegében titkos egyeztetéseket négy kulcsfontosságú uniós intézmény elnöke. A megbeszéléseken nem születtek hivatalosan döntések, csak koordinációs jellegük volt a hivatalos kommunikáció szerint, mégis sok fontos témában lényeges következménye volt annak, aki a négy vezető között elhangzott. Mindez új megvilágításba helyezi az uniós döntéshozatal átláthatóságával és elszámoltathatóságával kapcsolatos vitákat is, hiszen a külvilág ezekről az eseményekről nem tudott, és pontos jegyzőkönyvek sem készültek az elhangzottakról.
Az EKB hamarosan feloldhatja az eurózónabeli bankokra vonatkozó osztalékfizetési korlátozást, mivel javulnak az eurózóna gazdasági számai – számol be a hírről a Reuters.
A legbátrabbak viszont már dörzsölték a tenyerüket.
Alkalmazkodnak majd a terephez.
Kamerákkal ellenőrzik a szabályok betartását.
Világszerte hőhullámok sújtanak és messze még az idei nyár vége.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.